2024. június 22-én és 23-án, szombaton és vasárnap nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a szederFESZT zenei-kulturális fesztiválunk. A belépés a rendezvényre ezúttal ia ingyenes. Mindenkit sok szeretettel várunk.
FIGYELEM! VÁLTOZÁS! Mindenkit nagy szeretettel vár a Csemadok Csábi Alapszervezete, Csáb Község és a Csábi Alapiskola az idén negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Összetartozás és Béke Tüzére, amely hagyományosan a Meggy-pataki réten valósul meg ezúttal 2024. június 8-án, szombaton 19.00 órai kezdettel.
Alkalom nyílik majd „batyus” nyársalásra is (mindenki azt fogyasztja el, amit otthonról hoz). Italt (korlátozott mennyiségben) a szervezők is biztosítanak.
Akinek szükséges az étel és ital mellé ülő alkalmatosságot (pl. kempingszék) azt is hozhat magával. A szervezők által biztosított ülőhelyek száma véges.
A tábortűz meggyújtása 20.24-kor történik, amely alatt az alapiskola magyar tagozatának rövid kultúrműsora keretében emlékezünk meg a száznégy évvel ezelőtti június 4-i eseményekről.
Vegyünk részt az eseményen barátainkkal, ismerőseinkkel, családtagjainkkal. A jó hangulat garantált.
Május utolsó vasárnapján tartják a Magyar Hősök Emlékünnepét, emlékezve azokra a katonákra és civilekre, akik az életüket kockáztatták vagy áldozták szabadságunkért.
A Csemadok Csábi Alapszervezete és Csáb Község szervezésében ezúton mindenkit szeretettel várunk, május 26-án, vasárnap a 11.00 órási szentmise után egy rövid koszorúzással egybekötött megemlékezésre az első és a második világháborúban elesett csábi katonák emléktáblájánál (a templombejárat bal oldalán).
Emlékezzünk közösen nagy-, déd-, ill. ükapáinkra, csábi őseinkre, akik az elmúlt évszázadok háborúiban estek el.
A Csemadok alapításának 75. évfordulója alkalmából a Csábi Alapszervezet ünnepi hétvégére hívja az érdeklődőket 2024. április 12-én és 13-án.
Pénteken 18.00 órától ünnepi évzáró-évkezdő összejövetelre várják a tagságot és az érdeklődőket az Alapiskolába. Megtudhatjuk milyen volt a szervezet 2023-as éve, mit terveznek 2024-re, új Csemadok vezetőséget választanak és az ünnep kapcsán díjátadóra is sor kerül.
Másnap, szombaton este pedig folytatódik a Csábi Színházi Esték sorozat az Alapiskola közösségi termében. 19.00 órától a Papa különböző hangszereken hegedül című színházi előadás lesz látható Lajos András színművésszel, aki évekig a Vígszínház színésze volt, jelenleg a Miskolci Nemzeti Színház tagja. Olyan filmsorozatokban is láthattunk őt, mint A mi kis falunk, a Doktor Balaton, a Terápia.
Az Egy - vagy két - lakodalom pontos leírása (monodráma a BÚCSI JAZZ zenekar megalakulásáról) alcímű előadás szellemesen megírt, poénokkal és sajátos humorral fűszerezett szövegéből megtudjuk, hogy miként alakult meg, utazgatott egy Zetor traktor pótkocsiján és érezte magát a vidéki lakodalmakban a zenekar.
A darab a szerző édesapját idézi meg, aki miután 1948. február 6-án hazatért a II. világháború alatt túlélt hadifogságból, kiötlötte, hogy bármi áron zenekart alapít. E szándékát az indokolta, hogy akkoriban Búcson és annak környékén nagy volt a házasulási kedv, ám ott a közkedvelt Pepes zenekaron kívül más banda nem létezett. Bár az édesapa egyetlen hangszeren sem tudott játszani, de leporolta a korábban egy munkácsi özvegyasszonytól kapott hegedűjét, s összeverbuválta a különféle hangszerekkel rendelkező helyi embereket.
Az előadásra a belépődíj összege tetszőleges, a Csemadok tagoknak ingyenes. Az előadás hossza kb. 65 perc szünet nélkül.
Mindenkit szeretettel várnak a szervezők, a Csemadok Csábi Alapszervezete. Ünnepeljünk közösen!
A CSEMADOK Csábi Alapszervezete, Csáb község és a Csábi Alapiskola közös rendezésében 2024. március 16-án, szombaton 16.00 órától az alapiskola melletti Szeder Parkban, majd a közösségi teremben megemlékezést tartunk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulója alkalmából.
Az ünnepi programban közreműködnek az Alapiskola és a Művészeti Alapiskola diákjai, valamint aSzeder Kórus.
A Csábi Alapiskola mellett működő Óvoda nagy szeretettel hívja Önöket Jótékonysági farsangi báljára a helyi alapiskola közösségi termébe, melyre 2024. február 3-án, szombaton 19.00 órától kerül sor.
A jó szórakozásról a csábi OKÉ zenekar gondoskodik.
A belépődíj 25 euró, mely tartalmazza az aperitifet, vacsorát, sós és édes harapnivalókat, bort, üdítőt, valamint kávét is.
A rendezvényen értékes tomboladíjak kerülnek kisorsolásra.
Érdeklődni és jegyeket foglalni Božena Tóthovánál a 0915 971 431 telefonszámon, Katarína Pajerovánál a 0908 393 851 telefonszámon lehet.
A Csábon működű művészeti iskola (Művészeti Alapiskola Ipolybalog) meghív minden érdeklődőt a 2023. december 15-én, pénteken 15.30-kor és 17.30-kor megrendezésre kerülő adventi koncertjére és kiállítására az alapiskola zenetermébe.
Hallhatják az ifjú tehetségeket és láthatják az általuk készített rajzokat, festményeket és egyéb kézzel készített remekeiket.
Tudsz egy készülő rendezvényről, eseményről községünkben?
Történt valami községünkben, amiről nem számoltunk be?
Készítettél olyan fotót, ami községünkkel kapcsolatos?
Értesíts minket, küldj üzenetet, küldj képet a
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
emailcímre. Köszönjük