2017-04-25
Idén immár 7. alkalommal kerül megrendezésre a Csábi ORGONAest sorozat, melyet a Csemadok Csábi Alapszervezete rendez. Az egy órás koncert keretében egy újabb elismert orgonaművész mutatja be repertoárját, mely korokon és műfajokon átívelve ismerteti meg a hallgatókat a hangszerek királynőjeként is emlegetett zeneszerszámmal.
Igaz a koncerten az orgona játssza a főszerepet, ugyanakkor a meghívott előadóművész a most alakult Szeder Kórussal, a helyi zeneiskola gyermekkarával, valamint Híves Mária és Farkas András (fiatal tenort Magyarországró) szólistákkal együtt is előad műveket. A felcsendülő darabokhoz rövid kommentárok is elhangzanak majd Híves István zenész, tanár tolmácsolásában, melyek segítik a művek megértését, illetve érdekesebbé teszik a darabok követését felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Az orgonaművész játékát, aki a karzaton játszik a közönség is láthatja kamerák és kivetítő segítségével.
Ezúttal a Szent István Bazilika friss Erkel-díjas orgonaművésze, Virágh András Gábor zeneszerző Budapestről szólaltatja meg a csábi templom hangszerét és mutatja be különleges műsorát.
Mindenkit nagy szeretettel várnak 2017. április 30-án vasárnap 16.30-kor Csábon a római katolikus templomban! A KONCERT INGYENES.
Bővebb információk az aTEMPO.sk zenei portálon, amely az esemény médiapartnere.
A rendezvény fő támogatója a Szlovák kormányhivatal.
|
|
2017-04-18
Ünnepi program volt Csábon Híves Mária, Baráz Ádám, a Csábi Szeder Fábián Dalegylet, valamint a zeneiskola és alapiskola diákjai közreműködésével. A program keretében Szomolai Tibor tartott könyvbemutatót.
|
|
2017-03-16
Az MKP és a CSEMADOK csábi szervezeteinek közös rendezésében 2017. március 19-én, vasárnap 16.00 órától az alapiskola közösségi termében megemlékezést tartanak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére.
Az ünnepi programban közreműködik Híves Mária, a Csábi Szeder Fábián Dalegylet, valamint a zeneiskola és alapiskola diákjai.
A program keretében vendégül látják a rimaszombati Szomolai Tibor-t, a Felvidéki Sága és a Fáklyavivő szerzőjét, aki Csábon mindkét könyvét bemutatja. A könyvek megvásárlására és dedikálására is lesz lehetőség.
A rendezvény után mindenkit szeretettel várnak egy kis megvendégelésre. A belépés ingyenes.
|
|
|
2017-02-14
Balga Zoltán atya Csábon is bemutatta Remény-sugarak című könyvét, melyet koncert is kísért Baráz Ádám és Alisa Yajima zongoraművészek, valamint a Csábi Szeder Fábián Dalegylet és hazai énekesek közreműködésével.
|
|
2017-02-07
2017. január 29. vasárnap délután nagyszabású nyugdíjas estre került sor a csábi alapiskola közösségi termében. Csáb község és a helyi alapiskola vezetősége gazdag kultúrműsorral kedveskedett a falu idős lakosainak. A jó hangulatról Ress Hajnalka, a budapesti Madách színház művésznője és Orosz István a Haccacáré operett és táncdal előadásával gondoskodtak. A műsort színesebbé varázsolta a Et Vie Dance táncegyüttes. A bőséges vacsora előtt a helybeli lelkiatya – ft. Novák József a nyugdíjasok nevében megköszönte a szervezőknek a színvonalasan megszervezett estet és egyben asztali áldást adott. Az est jó hangulatban és vidám beszélgetésekkel zárult.
|
|
2017-02-01
A Csábi Alapiskola és a mellett működő szülői szövetség szeretettel meghív mindenkit a Bálint-napi mulatságára 2017. február 11-én 20.00 órai kezdettel. A jó hangulatot DJ Robo biztosítja. Romantikus program és gazdag tombola várja mulatozókat.
Belépőjegy ára 12 €, mely 2 vacsorát, bort, italt, kávét, sóst és édest tartalmaz. Jegyeket az iskolában, illetve a 0908393851 és 0907472663 telefonszámon igényelhetnek.
|
|
2017-01-25
Kedves nyugdíjasok!
Nagy szeretettel várunk minden kedves csábi nyugdíjast a 2017. január 29-én 16.00 órai kezdettel tartandó „Nem csak a 20 éveseké a világ“ című zenés rendezvényünkre, amelyre az alapiskola közösségi termében kerül sor.
A jó hangulatról Ress Hajnalka a budapesti Madách színház művésznője és Orosz István a Haccacáré operett és táncdal előadásával gondoskodik.
Nyugdíjasainknak frissítővel és 4 fogásos vacsorával is kedveskedünk.
Idézzük fel együtt az elmúlt éveket, csak a szépre emlékezzünk! Töltsünk egy szép délutánt vidám kellemes hangulatban!
Csáb község és az Alapiskola vezetősége
|
|
2017-01-24
A Csábi Színházi Esték sorozat keretében november 26-án községünkbe látogatott a népszerű CSAVAR Színház Gál Tamással, aki kitűnő előadást mutatott be a közönségnek.
|
|
|
|
TOVÁBBI AKTUÁLIS HÍREK...
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
Találatok 121 - 140 / 406 |